Segítség érzékeny a bőröm!

Száraz, hámlik és nem használ semmi! Ismerős a probléma?

Nagyon sok új vendégem kezdi így az első találkozásunknál.

Általában még hozzá teszik, hogy “már annyi mindent kipróbáltam, de nem segített semmi, sőt volt olyan, hogy még jobban kipattogtam egy-egy terméktől”.
Számtalan dolog okozhat ilyen jellegű tünetet, mint például a bőrszárazságot vagy a hámlást, vagy éppen az apró, pici hólyagokat a bőrön.
A lényeg viszont, hogy ez a bőrtípus igen érzékeny és könnyen irritálódik, ezért nem használhatunk rá bármit.
A különböző mesterséges, vegyi anyagok nem fognak megoldást jelenteni.

Véleményem szerint a bőrnek nem szabadna olyat adni, ami amúgy nem található meg benne, vagy nem közel azonos az összetétele a bőrrel.
Nem értek egyet például az ARANY bőrbe juttatásával.
Gondoljunk bele! Miért is van szüksége a bőrnek aranyra? Szerintem ha meg lehetne kérdezni biztosan azt mondaná, hogy köszöni szépen, de nem kér belőle.

Amire viszont szüksége van a víz, amit testünk nagy százalékban eleve tartalmaz.
Szüksége van tiszta növényi olajokra, mert ezek összetétele megegyezik a bőrben található faggyú összetételével, mely a bőr “zsírozásáért” felelős.
Szüksége van még vitaminokra, ahogyan a testnek is, és a gyógynövények gyógyító, jótékony hatására.
Szüksége van az tiszta illóolajok lélekre gyakorolt hatására, hisz „boldog ember, egészséges test” és nem mellékesen gyönyörű bőr.

Az érzékeny irritált bőrt kiválóan helyre lehet hozni a megfelelő hatóanyagok és alapanyagok gondos válogatásával.
A növényi olajok és nyugtató gyógynövények komplexei kiváló megoldások az ilyen bőrökre.

A megoldás pedig nem más, mint a személyre szabott készítmények otthoni használata és a célirányos arckezelés.

Rajkay Emőke
Tudatos szépséget teremtünk…